Lábjegyzet az EO-hoz

EO 2016, Parc d’Olhain, Franciaország.

Azt hiszem, ha bármikor visszagondolok majd rá, a „katasztrófa” lesz az első szó ami eszembe jut. Már, ami a verseny körüli szervezési dolgokat és a körülményeket illeti. Gyönyörű helyen voltunk, és hálát adhatunk hogy tökéletes agilitys időjárásban volt részünk – néhány órás esőzést leszámítva az első versenynapon. De kb ez volt az a két jó dolog ami megmentette a versenyt a teljes bukástól.

A szervezés és a talaj borzalmas volt. Én személy szerint nem szerettem a zónás akadályokat, szerintem az a futófelület amelyen rövid esőzés után már csúszkálnak a kutyák nem megfelelő minőségű. Örömmel láttam csütörtök este hogy „csúszásmentes” kúszóink lesznek, de sajnos nem egy és nem két kutyát láttam ezekben elesni a futamok során. Biztos, hogy jobbak voltak mint a normál kúszók, de teljes biztonságot sajnos ezek sem nyújtottak.  Több szó ne is essen a szervezésről, inkább csak a jó dolgokról.

Nagyon örömteli volt számomra  a csapatunk által nyújtott, véleményem szerintem  bíztató teljesítmény. Az eredményeket egy folyamat pillanatnyi állapotának tekintem, amely megmutatja hol tartunk az úton. Tudjuk hogy honnan indultunk, és látjuk hogy egy minden szempontból egyre erősödő mezőnyben, és egyre porfesszionálisabban dolgozó versenyzők között kell helytállni az EO-n, a versenyen ami mindenkit keményen tesztel mentális, fizikai , és technikai felkészültségből. Ebből a szempontból az , hogy a sok egy-két hibás futam mellett volt egy csomó hibátlan és egy csapatunk és kilenc egyéni versenyző volt ott a fináléban, szerintem nagyon nagy szó.

Számomra a csapat teljesítményét Anita és Dita egyéni jumping második helye reprezentálja legjobban.  Érzésem szerint vele párhuzamosan jött feljebb a jelenlegi fiatal kutyákkal versenyző magyar csapat átlagos teljesítménye az elmúlt pár év  EO-jainak teljesítményéhez képest. Az én meglátásom, hogy óriási dolog, hogy pl. Anita mögött másik 3 maxi versenyző kvalifikálta magát az egyéni futamokból a fináléba. 400 páros közül a legjobbak között lenni nem kis dolog. Tavaly ilyen módon ketten voltunk a maxi fináléban, idén négyünknek sikerült ez.  Kis szerencsével finálézhattunk volna tizen is, sajnos Ray Brigiék épphogy lemaradtak amit azért is sajnáltam mert a VB előtt jó tapasztalat lett volna Briginek megérezni a finálé hangulatot.  Egy szó mint száz, szerintem csapat szinten nagyon jó volt ez az EO, még akkor is ha többen nagyon csalódottak most mert a kvalifikációs futamokban vagy a fináléban nem jött ki az a teljesítmény amit elvártak maguktól. (Jönni fog az majd meglátjátok!)

Az agility egy nagyon nehéz , komplex sportág amiben a siker sok tényezőn, és nagyon kis dolgokon múlik. Legyen ez az EO inspiráció arra, hogy mindenki jól beazonosítja azokat a pontokat amiken dolgozni kell, hogy legközelebb még jobb teljesítményt nyújtson a csapat. Ezúton szeretnék gratulálni a versenyzőket felkészítő edzőknek. Róluk csak kevés alkalommal teszünk említést, pedig ez a siker az ő sikerük is, hiszen ennek a fejlődésnek ők a motorjai. A versenyzők nevében köszönöm azt a remek munkát amit végeztek.

Ha már köszönet, akkor virtuálisan hadd boruljak le CSK Vera előtt. Amit ezen az EOn véghez vitt az ember feletti. Vera,  köszönöm hogy mindíg uraltad a káoszt, nyugodt tudtál maradni és erőn felül mindent megtettél értünk a futamok előtt és után. Az EO előtt egyesekben kérdés volt hogy szükség van e csapatkapitányra. Az elmúlt hétvége azt hiszem ezer százalékosan visszaigazolta, hogy IGEN, nagyon szükség van egy ilyen szereplőre.

És akkor most néhány szót a saját futamaimról.

Kezdtük a csapat agilityvel, ahol sajnos elrontottam a handlinget, nem váltottam oldalt a szlalom előtt (mint ahogy egyébként bejártam a pályát) ami egyenes úton vezetett a szlalom hibához. Délután Alex jumpingját én futottam a csapatból utoljára meglehetősen rossz lelkiállapotban mivel tudtam hogy nem állunk jól pontszerzés szempotjából, fizikailag meg totál rosszul voltam mert a kifelé úton megfáztam és kb akkor tetőzött a dolog masszív torokfájással meg lázzal. Hát így is sikerült a futam… borzasztóan.  Az a nap egyébként is totális katasztrófa volt, több órás csúszásban volt az egész program és gyakorlatilag nem tudtuk hogy mikor kerülünk sorra. Volt egy startlista, belőttük hogy kb mikor futunk, de én pl az agility futam előtt kb 30 percet vártam mire futhattam. Beraktak elém versenyzőket , aztán egy ponton elfogytak a versenyzők előttem és kértük Verával hogy hadd fussak. Na ezt nem engedték a szervezők hanem inkább hosszú perceket vártunk mire előkerült a sorban következő csapat. Utánuk futottam, és sajnos nem volt tökéletes a koncentrációm, elfelejtettem hogy mit terveztem, korrigálni meg már késő volt. Távol álljon tőlem hogy  a körülményekre fogjam a dolgokat, inkább csak azért írom ezt hogy képet kapjatok milyen volt a verseny.

Jó lett volna egymás után futni a csapatot, de képtelenség volt ezt megtenni mivel Esztinek a két kutyával való futás miatt duplán össze-vissza kellett ugrálnia a pályák között. Volt olyan hogy épp akkor kellett volna bejárnia a midi pályát amikor egyébként Vie-vel  futnia kellett volna. Kellett volna, mert amikor megjelent a startnál a kiírt időponban  a bemelegített kutyával, a bíró még nem jött vissza a szünetéből. Nem volt vicces a helyzet.

A szombati napra sikerült kicsit összeszedni magam. Az egyéni jumpingot sikerült jól lefutni. 1.18 másodperccel voltunk Tereza mögött ami tőlünk egy nagyon jó teljesítmény mert sajnos általában többet szokott ránk rakni, így teljesen boldog voltam a futammal. Mindenki bíztatott hogy ez bőven elég lesz a fináléhoz, de volt egy sejtésem hogy nem lesz ez annyira egyszerű ebben a mezőnyben , ezen a pályán. Délután jött az agility, szerintem az 5 maxi pálya közül a legnehezebb volt az EO-n de nagyon pozitívan, jó érzésekkel mentem fel a pályára amit aztán egy béna hiba miatt kizárással futottunk. A hibán túl egyékbént tök jó futam volt, nagyon élveztem.  Na de innentől jött a drukk hogy ne igazolódjon be a sejtésem miszerint nem lesz elég jó a jumping időnk a fináléba jutáshoz. Hát sajnos nem, nem lett elég jó a legjobb 25-höz, 0.02-vel lemaradtunk róla (Eszti és Vie mögött), holtversenyben Anne Lenz-el 26 helyen végeztünk. Nem voltam boldog, na. A szerencse az volt, hogy agilityből jobb eredménnyel bejutó Tereza és Jenny (meg még két másik versenyő) eredményei kiestek a jumping eredménylistából, így én is és Anne is bekerültünk a finálézók közé.

Bevallom, a tavalyi egyéni agility 8. hely után egyik fő elvárásom volt magammal szemben, hogy beverekedjük magunkat a fináléba és szombat este a futamok után nagyon csalódott voltam hogy ez nem sikerült. A szerencsének (vagy inkább Terezáék zsenialitásának) köszönhetően mégis csak bejutottunk így egy kicsit megnyugodva, pozitívabban átgondolva a dolgot arra jutottam hogy önmarcangolás helyett inkább büszke leszek arra, hogy ezt az eredményt sikerült elérni 400-as mezőnyből akik közü 120-an futották le hibátlanul a pályát. Azóta is úgy gondolom hogy ennél jobbat most nem tudtunk volna futni, sajnos vagy szerencsére ennyire volt ez elég.

Vasárnap szuper időben, vidáman vártam a pályaépítést. A pálya elképesztően jó volt amit Alex tervezett, eszméletlenül örültem hogy ott lehetek és futhatok, nagyon bántott volna ha csak kívülről kellett volna végignéznem a finálét.  A futam  megmutatta hol vannak a gyengeségeink, de nagyon elégedett vagyok mert sok szempontból tökéletesen sikerült megvalósítani azt amit elterveztem és számomra például az is a fejlődés egy mutatója hogy míg a tavalyi fináléban az 5. akadálynál elvéreztünk, idén nagyon jó lelkiállapotban tudtuk lefutni ezt a pályát egy fantasztikus és elképesztően felfokozott hangulatú fináléban.  2 hibával és egyébként nem túl jó idővel a 30. helyen zártuk a finálét, ami nem hangzik túl jól, de én tudom hogy a futam nagy része nagyon jó volt, Jettel kihoztuk magunkból a maximumot és ezzel elégedett vagyok.  Nehezen ugyan 😛 , de elfogadom hogy itt tartunk és úgy fogom fel mint útmutatás a következő hónapok edzéseihez.

Nagyon nagy tanulság volt számomra megint ez az EO, és bár a hétvége alatt nagyon sokszor gondoltam arra, hogy kár volt ezért a versenyért megtenni ezt a hosszú utat ,most úgy gondolom mégis megérte a tapasztalatot. Csak hogy tovább feszegessük a határokat hét végén visszamegyünk Hollandiába a BCC-re, utána pedig arccal a VB felé.

Köszönöm mindenkinek a szurkolást, támogatást, a jó beszélgetésekeket és bátorítást. Nagyon-nagyon-nagyon hálás vagyok ezekért, nagyon sokat jelent nekem. Mégegyszer gratulálok minden csapattársamnak, nagyon örülök hogy veletek tölthettem ezt a pár napot!

Hajrá magyar agilitysek!

Advertisements